A másnaposság vagy macskajaj egyre sűrűbben jelentkezett a lakosság körében ahogy egyre szélesebb körben terjedt az égetett szesz fogyasztása a 16. században. A 16.-18. században gabonából vagy borseprő felhasználásával, illetve törköly használatával főztek borpárlatot. A pálinka kifejezés a 17. század folyamán terjedt el és eleinte a gabonapárlatokat nevezték így, de végül az égetett szesz általános nevévé vált. Szépen lassan a sörfőzdékben vagy mellett megjelentek a kizárólag pálinkát gyártó szeszfőzdék. A magyar „gabonapálinka” alapanyaga leginkább rozs volt, de bőséges termés esetén búzát, vagy kukoricát és hajdinát is felhasználták.
A másnaposság vagy macskajaj mindig is jelen volt ahol az alkoholfogyasztás felütötte a fejét. A törkölypálinka készítését 1697 évben a borgazdák védelmében betiltották. A szilvából készült pálinkát először 1684 évében említik, és innentől figyelhető meg a folyamatos terjedése. A 18. század végén kolompér pálinkát is főztek Erdélyben, burgonyából. A 19. század folyamán ez volt a legnagyobb mennyiségben készített szeszesital. A mezőgazdasági burgonyatermelés jelentős részét lekötötte a szeszfőzésre elkülönített mennyiség, ezért be is akarták tiltani azt. A 70-es, és 80-as években tömegméretűvé vált a burgonyából készített szesz fogyasztása, ezáltal a politikai és orvosi közéletben kiemelt helyet kapott az alkoholizmus elleni küzdelem, de csak a 20. század elején bontakozott ki jelentősebb társadalmi szervezkedés az alkohol pusztításának megfékezésére.
A másnaposság vagy macskajaj jelensége ekkoriban természetesen a legnagyobb mennyiségben burgonyából készült pálinka fogyasztása után jelentkezett. Kisebb mennyiségű pálinka ez idő tájt gabonából, szilvából, és borból készült. Szilvából a legnagyobb mennyiségben Bánátban, Szerémségben, Szatmárban, Nógrádban és Baranyában készítettek pálinkát. Ennek ellenére a szatmári rozspálinka is nagyon híres volt.
A 19. század elején megjelent a magyar rum, amelyet a cukornád finomításakor kinyert cukornád melaszból készítettek. Későbbiekben a technológia olcsóbbá tétele érdekében répacukrot használtak. Az 1888. évi szeszadótörvény maximális gyártási kvótát határozott meg minden szeszgyár számára. Ezt a rendszert egészen a második világháború végéig fenntartották, de persze mint mindenhol itt is hagytak kiskaput a törvényhozók, és a keretet túl lehetett lépni extra adó kifizetése mellett. Ez az adónem azt szolgálta hogy a kisebb főzdék és az ipari termelési volumenű gyártók is hasonló árszínvonalon tudják kínálni termékeiket.
A másnaposság vagy macskajaj tünetei nagymértékben csökkenthetőek.