A borász szakembereknek mindent kell tudniuk a szőlők termesztésétől kezdve (ide értve a mindenkori legújabb „state of the art” technológiákat) egészen a borok készítéséig, majd megfelelő palackozásáig. A sommelierek kizárólag a bor kostoláshoz kell hogy értsenek, hivatalosan.
Bort valószínűleg már az ókorban is készíthettek, a mai Irán és Örményország területén, de az egyiptomiak a taposás helyett már használtak szőlőprést, amit meg is örökítettek. A kipréselt szőlő levét agyagból vagy kőből készült edényekben tárolták és szállították.
A Rómaiak is sokat tettek a bor elterjedéséért, hiszen amerre csak hódítottak szőlőtermesztésbe és bor készítésbe fogtak. Persze a római katonák ösztönzéshez is használták, nem csak az úri mulatságokhoz. Miután elhagyták a megszállt területeket, a borászat nem halt ki, sőt tovább fejlődött hosszú évek alatt.
Dél-Amerikába a bevándorló telepesek vittek először szőlőt és folytatták ott is a termesztést és gyártást. Ezek után következett a szőlő térhódítása Afrikában, és Ausztráliában.
A szőlőtermesztés mindig újabb és újabb akadályokba ütközött az újabb szőlő betegségek megjelenése révén.
Az egyház is alkalmazza a bort mint kellék a szentmisék alkalmával.
A borkereskedelem mindig is hozzájárult a kereskedelem fellendüléséhez, mivel fontos árunak számított és számít is mai napig.
A borászat oktatására is nagy hangsúlyt fektetettek mindig, mivel kár lett volna a sok-sok év alatt megszerzett tudást egyszerűen veszni hagyni. A Magyarországon jelenleg feltárt legrégebbi borászati oktató anyag 1780-ból származik.
Persze a kulturált borfogyasztást és a borkóstolást is a másnaposság követi, ha jó, ha rossz a bor. És egészen a 2020-as évekig nem is volt igazi ellenszere a másnaposságnak. Manapság már van rá hatékony megoldás, és Európa szerte olyan gyorsan terjed mint a jókedv egy borozás alkalmával.