Whisky története

másnaposság vagy macskajaj könnyedén jelentkezhet megfelelő mennyiségű whisky fogyasztás után. A whisky (Amerikában és Írországban: whiskey) gabona erjesztésével, majd annak lepárlásával készített égetett szesz, amit tölgyfa hordóban érlelnek. A gyártáshoz felhasznált gabona lehet árpa, kukorica, rozs, búza, árpamaláta, rozsmaláta. A malátából készült whisky az egyetlen fajta ami nem vegyes cefréből készül.

 A whisky fajtáit a következő szempontok alapján különböztetik meg: cefre összetétele, lepárlás módja, érleléshez használt hordók típusa és a földrajzi eredet. Hagyományos whisky gyártóknak tekintik Skóciát, Kanadát, Írországot, USA, Japán. Az érlelt whisky különböző típusai az előbbi négy országban alakultak ki a XIX. század során. Japán a XX. században a modern skót whiskyből kiindulva alakított ki önálló whisky típust. A XIX. század előtti időkben a whisky érdemi érlelés nélkül került eladásra, fogyasztásra. Ezen fajta fogyasztása könnyedén hozzásegíti az embert a másnaposság vagy macskajaj érzéséhez. Ezt a hagyományt ma már csak az amerikai törvények őrzik, ami kimondja hogy a whisky a tölgyfahordóba töltése után bármikor palackozható. Ugyanezen törvény szerint a kukoricából készült whisky-t nem kötelező fahordóba tölteni, érlelés nélkül mehet eladásra. Az EU területén forgalomba hozott whisky legalább 3 évig kell hogy érlelve legyen és gabonapárlatnak kell lennie.

 

 

 

 A whisky története a szájbeszéd szerint az ókorig nyúlik vissza, de az is elterjedt hogy a szeszfőzést az Ír Szent Patrik találta fel. Mindkét feltételezés bizonyíték hiányában nem tekinthető történelmi ténynek. A másnaposság vagy macskajaj viszont tudjuk hogy nem szóbeszéd, mert mai napig minden alkoholfogyasztás után jelentkezik. A szeszfőzés első maradandó leírása a XII. századi Itáliából származik, és a bor lepárlásával készült Aqua Ardens-t írja le. A bor mellett legalább a XIV. század hajnalától sörből is főztek szeszt, és az így készült gabonapárlatok széles körben elterjedtek azon európai vidékeken, melyeken nem volt jelentős helyi bortermelés. A sör lepárlása legkésőbb a XV. századig Írországban és Skóciában is meghonosult. Az égetett szeszek fogyasztását Írországban 1405 évben megemlítik egy alkoholmérgezéssel kapcsolatos halálesettel. Skóciában egy 1494 évi írás maradt fenn. A whisky házi lepárlása egyszerre terjedt el Skóciában és Írországban, ami XVI. század közepére mindkét országban általánossá vált. A XVII. században már tudták, hogy árpamaláta hozzáadásával a malátázatlan gabonát is erjeszthetővé lehet tenni, és a skót források többféle gabonából készült whisky-kre is utalnak. A XVII. és XVIII. század során kivándorló skót és ír telepesek az USA területén is meghonosították a whiskyfőzést. Kezdetben leginkább árpából, zabból és búzábó, majd későbbiekben áttértek a rozsra, mely bőségesen termett, helyben. Mégkésőbb elterjedt a kukorica használata is, melyet önmagában és rozzsal keverve is felhasználtak. A ma ismert whisky fajták a XIX. század során alakultak ki.

A másnaposság vagy macskajaj tünetei nagymértékben csökkenthetőek.

reset